
Tritonlife Kapos Medical Center

Dr. Magyarosi István
Ellátás kiválasztása
Fül-orr-gégészet
Bemutatkozás
Erdélyben, Marosvásárhelyen születtem, ott töltöttem a gyermekkoromat és ott végeztem tanulmányaimat is. Édesapám gyógyszerész technikus volt, édesanyám énektanár. Gyermekkorom óta érdekelt a biológia, és ebből adódóan nem volt kérdés, hogy középiskolában a biológia-kémia szakot válasszam. A középiskolát az Unirea Nemzeti Kollégiumban végeztem 2000-ben. Ezt követően felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karára. Az egyetemi évek alatt az is kikristályosodott, hogy a fül-orr-gégészet lesz a választott szakterületem. Az tetszett benne, hogy egy olyan terület, ahol felnőtteket és gyermekeket is kezelhetek egyaránt és számos olyan betegséggel találkozunk amelyen viszonylag gyorsan, egy kis beavatkozással segíteni lehet.
2007-ben orvos feleségemmel együtt Szekszárdra költöztünk, a Balassa János Kórházban kezdődött orvosi pályafutásunk. Két év után a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban folytattam szakmai életutamat. 2013-ban szakvizsgáztam, jelenleg Kaposváron és Szekszárdon is gyakorlom hivatásomat. 2017-ben Phd. képzésre jelentkeztem a pécsi Sebészeti Oktató és Kutató Intézetbe, ahol krónikus melléküreg gyulladással kapcsolatos kutatásokban veszek részt.
Feleségemmel és két gyermekünkkel a somogyi megyeszékhelyen élünk.